Vác 2.0 - A Püspöki Palota meglátogatásával
Vác első püspökét Besztertnek hívták és valamikor 1055 előtt foglalta el pozícióját. Hogy ő hol lakhatott nem tudjuk, de azt igen, hogy miután az olasz származású gróf Migazzi Kristóf 1768-ban el kezdi építtetni a Püspöki Palotát a mindenkori püspöknek igen szép lakhelye lesz.
Kép forrása: Magyarkurir
Nem először járunk Vácott, de oly sok itt a látnivaló, hogy érdemes ismét visszatérni. Tudtad-e, hogy Vác is tele van bűbájos sikátorokkal? Hogy itt található Burgundia városrész. Vajon honnan kaphatta a nevét? Megfejtjük ezt is. Aztán volt itt régen Görög utca, Luxemburg vagy éppen Krakkó utca, mely mind az idetelepülő lakosok után kapta a nevét, mint ahogyan az egykori Zsidó utca is, lakosai nevét viseli. Ha már Zsidó utca, egy kicsit kintebb merészkedünk a városból és megnézzük Vác csodálatos zsidótemetőjét is. A temetőben nyugszik Silberstein Dávid tudós, csodarabbi is. És még megannyi más érdekesség....
A séta időpontja: 2023. február 4. 09.45- 18.00
Találkozási hely: Budapest, Nyugati pályaudvar, vagy Vác pályaudvar
Az egész napos program ára: 5.500,- HUF, amely tartalmazza a teljes programot, és a Püspöki Palotába a belépőt, illetve az ottani tárlatvezetést
Merre járunk majd? Vác belvárosi és külső része, Püspöki Palota és . Ebédszünetet tartunk
Könnyű - Közepe séta
Fizetés módja: a fizetés átutalással történik, az erre vonatkozó részleteket a programra történő jelentkezés után megküldöm a számodra.