Egy nap Ráckevén!

2023.12.09

Ezen a decemberi szombaton egy igazán hangulatos, Duna-parti kisvárosba látogatunk el, Ráckevére. Tudtad, hogy az 1440-es években a török elől menekülő szerbek telepedtek meg a városban? Ők fogják aztán majd Kiskeve néven emlegetni a települést, ebből lesz majd idővel Ráckeve…

Kép forrása: Picasa

Éppen ezért az első írásos emlék még nem ezen a néven említi a várost, hanem Ábrahámtelke néven, 1212-ből. A városban az 1600-as évek végén már több hajómalom is működött. Egy hajómalmot mi is megnézünk majd, és megnézzük azt az egyedülálló gótikus-ortodox templomot is, amely a városnak a sajátja.

Időutazásunkat a középkorral folytatjuk, hiszen az 1901-ben épült szecessziós stílusú városháza helyén már a középkorban is a város igazgatását ellátó intézmény volt.

Anno szétszedhető fahíd volt, most a térség egyik legfontosabb átkelője az Árpád-híd, mellette áll az egykori vámház, amelyet majd mi is megnézünk. A város éke a Savoyai kastély erről is esik majd szó, mint ahogyan arról is, hogy a Honfoglalás idején a fejedelmi törzs szálláshelye volt, és még megannyi másról is beszélünk majd. Szombat lévén piac is lesz, a város híres piaca, a "Csónakos piac". 

A séta időpontja: 2023. december 9. 9.20 perc, a séta várható vége: 15.00 óra. Nagyjából ekkor indulunk vissza Budapestre.

Találkozási hely: Budapest, IX. Közvágóhíd, HÉV állomás

A séta ára: 4.900,- HUF/fő

Utazással kapcsolatos hasznos tudnivalók:  Budapestről indulunk a H6-os HÉV-vel és a végállomásig utazunk majd. Dunaharaszt felsőig érvényes a BKV bérlet, ettől az állomástól már kiegészítő jegyet kell vásárolnod. Kérlek, hogy úgy érkezz a találkozási pontra, hogy ezt már megvásároltad. 

Közepes séta

Fizetés módja: a fizetés átutalással történik, az erre vonatkozó részleteket a programra történő jelentkezés után megküldöm a számodra.


Itt jelentkezhetsz a programra.