Velence, város a meséből

2018.08.21

Sokat gondolkodtam, hogy mégis milyen címet lehetne adni ennek a bejegyzésnek.
Kicsit szarkasztikusat: "Velence a város, ahol a helyieknek elegük van a turistákból"
Romantikusat: "Velence a szerelem városa"
Tudományosat: "Velence a cölöpökön álló város"
Rémisztőt: "Velence, a globális felmelegedés áldozata"
És tulajdonképpen igaz mind, ráadásul a sor még hosszasan folytatódhatna is. 

Na de miért Velence? Mert jó sorsom úgy hozta, hogy szombaton Velencében jártam, utasokat vittem oda. 
Sok része van a munkámnak amit imádok, de az egyik az, amikor részese lehetek az "első találkozásnak". Az első találkozásnak Itáliával, Velencével, Rómával, Nápollyal....és még hosszasan folytathatnánk a sort.
Olyan ez, mintha én lennék az az ember, aki a színházi előadások alkalmával kimegy a függöny elé, elmondja, hogy mit láthat a nagyérdemű, majd egyetlen mozdulattal elrántja a függönyt és egy másodperc alatt bezsebeli a publikum irányából érkező halk morajt.
Most is igyekeztem szépen "megágyazni" az előadásnak. Mert Velencének ez jár. Mert olyan, mint egy királynő. Mert olyan, mint egy mese. Mintha csak felépítettek volna egy várost úgy jó 1200 évvel ezelőtt egy forgatáshoz,- egy mese forgatásához - és azóta sem bontották volna el a díszleteket.
Olyan valószínűtlen az egész.. Egy város amely cölöpökön áll. Millió és millió cölöpön. Micsoda képzelőerő, hit és kitartás kellett ahhoz, hogy nekilássanak a város építésének. És önbizalom. Hogy képesek lesznek rá.
Úgy próbáltam felkészíteni az először idelátogatókat, hogy úgy képzeljék el Velencét, mint azokat a könyveket, amelyek oldalát szétnyitva kiugró színes házak, figurák, szereplők jelennek meg. 
Ahogy a Canal Grandén behajózva először a szemünk alá tárul Velence látványa, ahogy a víz olyan természetességgel kanyarog a házak között, mintha egyszerre születtek volna meg, s sosem lett volna egyik a másik nélkül.
Szemkápráztató az egész. Mert ha ragyogó napsütést fogunk ki, akkor a csatorna gyönyörű kék színe és a hol színesre hol fehérre hagyott házak együtt olyan látványt keltenek, mintha valami festő komponálta volna meg az egészet. És szinte minden héten finoman áthúzná ecsetjével a színeket, újra és újra.. hogy akárhányszor érkezzünk is ide, mindig érezzük úgy, hogy ezek a színek sosem halványodnak.
Bízom benne, hogy aki olvassa ezeket a sorokat már járt Velencében, ha nem akkor most kedvet kapott hozzá.
Mert egyszer, legalább egyszer látni kell.....
De ne karnevál idején....