Nagy karácsonyi hízómustra - Magyarok kontra olaszok

2018.12.26

Szenteste napján egy kedves ismerősömtől vicces üzenetet kaptam, "Ne zavarj, éppen hízok", ez állt benne. Akár még valóban vicces is lehetne, ám azt gondolom, hogy ez a megállapítás ez időtájt, a magyar népesség nagy részét lefedi.

De tényleg így kell-e ennek lennie, és miért van az, hogy amíg kicsiny hazánkban a lakosság 2/3-a túlsúlyos vagy elhízott, addig Itáliában a népesség nagy részére ez a megállapítás egyáltalán nem igaz, sőt a hölgyek az utóbbi években -a korábbi évtizedekhez képest - még vékonyabbak lettek.
Kétségtelenül nagyszerű dolog időnként csak úgy picit tátott szájjal a képernyőre meredni, akár karácsonykor is, megnézni tizenötödszörre a "Reszkessetek betörőket", miközben szemünk csillogását a mérhetetlen mennyiségű halászlé, töltött káposzta, zserbó és persze bejgli homályosítja el.
Majd nagyjából 15 percenként csinálni fejben egy "check listet", hogy mi van az asztalon, hűtőben, kamrában, polcon, polc alatt, polc fölött, amiből még nem ettünk, vagy már ettünk, de olyan finom volt. Édesre sósat enni, sósra édeset.
Ugye ismerős?
Étkezés tekintetében nincs nálam a bölcsek köve, sőt semmilyen szakértőnek sem számítok, ám azt gondolom, hogy a minőség sokkal fontosabb, mint a mennyiség. Nekem az "all you can eat" mozgalmak borzalmasan hangzanak, mert arra gondolok, hogy hihetetlen mennyiségű ételt akarnak, - egyébként nem is biztos, hogy mindig nagyon éhes emberek -mihamarabb behabzsolni, időnként talán a minőséget is háttérbe szorítva.
Tehát én amondó vagyok, hogy sokkal jobb dolog testnek és léleknek is leülni egy szépen terített asztalhoz, igazán finom és jó alapanyagokból elkészített, nem nagy mennyiségű ételt szép lassan elfogyasztani. Az olaszok mindig is tiltakoztak a fast food éttermek ellen, igazi szégyennek élték meg, amikor Vatikánvárosba is beköltözött az első McDonald's. Szerintem sem odavaló...de mindig van az a pénz... 
Szóval ennek hatására is, mintegy tiltakozván beindították a "slow food" mozgalmat, a lassú, nyugodt evés forradalmát.
Nos...nekünk is megvan a saját gasztronómiánk, amelyben az igazi "magyar" vonal már -mint csokoládéban a mogyoró - csak nyomokban fedezhető fel.
Hiszen minden kicsiny hazánkon átvonuló nép, nemzet, vagy szomszédos ország egy-egy kanállal belebillentett a "magyar konyhának" nevezett - hogy stílszerűek legyünk - bográcsba -amely el kell ismernünk-, azért igazán nagyszerű.
Egyszer éppen talán Gianni Annoni mondta azt, hogy minden magyar étel rózsaszín. Picit igaza volt, nagyon sok pirospaprikát használunk. Nehéz ételeink vannak, sok olajat, zsírt használunk, kevés zöldséget fogyasztunk.
És keveset mozgunk. Ezek kombinációja egyenes út ahhoz, hogy szépen lassan, évek alatt egy csinos kis túlsúlyra tegyünk szert. 
Hogy picit visszakanyarodjunk a cím sugallta eredeti témához.
Számtalanszor megkérdezték már tőlem is, hogyan lehet az, hogy az olaszok még este tízkor is vígan egy tál spaghetti felett vitatkoznak a risztorantéban, persze még egy dolce is lecsúszik, és mégis olyan vékonyak (persze kivételek vannak, de valóban, nagy arányában vékonyak).
A válasz nem kizárólag egy összetevőt rejt. Az első és legfontosabb, teljesen más ételeket fogyasztanak, mint mi. Több zöldség, hal, gyümölcs, olívaolaj, kevés vörös hús. Igen tudom tészta is. Sok tészta. De nem akkora mennyiséget, mint mi, és nem úgy.
Náluk a tészta nem egy grande adag túrós csusza, pici (sok) szalonnával, pici olajjal (zsírral) meglocsolva.
Hanem egy kisebb adag mondjuk spaghetti olívaolajon éppen megfuttatott fokhagymával, vagy paradicsommal, tenger gyümölcseivel stb. Ugye érezzük a különbséget?
És talán az a napi egy deci jó minőségű vörösbor is használ, amelyet szinte mindenki szívesen fogyaszt Itáliában.
És itt a hangsúly a jó minőségen van.
Azt látom és tapasztalom, hogy olyan neveltetési, magunkkal hozott különbségek vannak közöttünk (más nemzet szülötteivel kapcsolatban nincsenek tapasztalataim), amelyek gyakran a másik számára érthetetlenek, vagy nehezen megérhetők. 
De azért, ha néha becsempészünk az étrendünkbe - kiváltképp meleg nyári napokon - vacsorára egy jó kis bruschettát (isteni, és milyen egyszerű), főzünk egy igazi, ízes paradicsomszószt a pennához, vagy csak bedobunk a boltban a kosarunkba egy kis ruccolát, amit aztán egy, kettő, vagy három rétegben berakunk a sonkát szendvicsünkbe, akkor máris sokat tettünk magunkért.
Nem kell majmolnunk egy nemzet szülötteit sem, de miért ne használhatnánk okosan olyan fortélyokat amelyek finomak, hasznosan és egészségesek.
Szóval paradicsomra, fokhagymára, ruccolára, bazsalikomra fel! 
Buon appetito!