Leave the gun, take the cannoli! Hagyd a puskát hozd a cannolit!

2018.03.10

Bevallom, elfogult lettem.

Decemberben ismét ellátogattam Palermóba. És kétségtelenül beleszerettem. Az addig toronymagasan vezető Toszkána és Veneto tartományt leelőzve ezentúl Szicília a kedvenc olasz tartományom.

Más volt a város, mint ahogyan emlékeztem és a nyelvtudásom is csillagászati méretekkel volt magasabb szinten, mint utolsó látogatásom idején.

Körülbelül 5 másodpercig tartott amíg aklimatizálódtam. Az okosok ugyanis azt mondják, hogy ha nem tudsz kiutazni hosszú időre a célországba, hogy nyelvet tanulj, hát akkor teremtsd meg magadnak itthon azt az országot.

Így aztán napközben bőszen hallgatom a RadioItaliát, este olvasom az olasz nyelvű cikkeket és eltökélten kapcsolgatok a Rai csatornái között.

Szóval, amikor eljutok Olaszországba annyira képben vagyok mindennel, mintha egyébként is ott lennék és csupán annyi történt, hogy most elevenebb a díszlet.

Ahogy említettem most decemberben érkeztem. A hideg, nyirkos budapesti télből a langyos, zöld, illatos tavaszba, ami igazából persze tél.

Pont úgy éreztem magam, mint aki elkapott valami kiadós betegséget, átaludt néhány hónapot, majd amikor kilépett az erkélyre vette észre, hogy közben kitavaszodott.

Utazásom célja nem csak pihenés volt. Munka is. És ugyan tudtam, hogy ha Itáliába utazom, akkor itthon alaposan fel kell tölteni a "türelem" tartályt, sőt még plusz powerbankot is bedobhatok belőle a bőröndbe. Szintén teljesen feltöltve. De ami ott fogadott még az átlagnál is jobban meglepett. És meg is tanított.

Ugyan mi az ördögnek állandóan rohanni mindenhová? Miért kell idegeskedni mindenen?

Olyanok vagyunk, mint akik elveszítették a fókuszukat. Az emberi kapcsolatok helyett minden más anyagi dolgot állítottunk a központba. És ez hiba.

Mert mennyire helyes dolog már, ha a fél buszmegálló összeszalad csak azért, hogy segítsenek neked melyik busz az,  amelyikkel a legkönnyebben eljutsz Monrealéba. Majd a buszra felszállva ugyanúgy folytatódik a diskurzus már belevonva a buszsofőrt is.

Vagy amikor a  kicsiny falu apraja-nagyja segíteni próbál a szintén közlekedésből eredő problémák leküzdésében. Majd  még ott melegében  kedélyesen meg is várják veled a buszt szívélyesen elbeszélgetve, hogy ne unatkozzon már az emberfia. Közben nagyokat csodálkozva, hogy Budapesten tényleg olyan hideg van-e?

Na és ez az ami miatt én annyira szeretem ezt az országot és ennek a nemzetnek a szülötteit. Mert nekik még mindig az ember, az emberi kapcsolatok a lényeg.

Ezt kellene megtanulnunk. Hogy ez fontos. A legfontosabb.

De nagyon elkalandoztam. Térjünk vissza a szigethez.

C, mint cannoli. "Leave the gun, take the cannoli". "Hagyd a puskát, hozd a cannolit". Szól az örökbecsű idézet a Keresztapa című filmből. Amelyet aztán rendre félrefordítanak. "Hagyd a puskát, hozd a tésztát". De ez nem így helyes. A fenti megoldás a helyes.

Egy évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy létezik ez a szicíliai édesség. Azóta már-már a szakértőjévé váltam. És meglepve tapasztalom, hogy Budapesten is egyre több helyen kapható. Eredetileg farsang idején készítették. Ma már bármikor. Csőalakú tészta ricottával megtöltve. A végén pisztáciával vagy csokoládéval.

G, mint gasztronómia. Mindig az a hasonlat jut az eszembe, hogy a szicíliai gasztronómia éppen olyan színes, mint azok a kicsi szobrok, amelyeket ott lehet kapni. Tele színekkel, gyümölcsökkel, díszekkel. Olyan, hogy színtiszta szicíliai konyha nem létezik. Minden nép amely megfordult a sziget történetében, -márpedig volt bőven- otthagyta ujjlenyomatát a tartomány étlapján. Arab, spanyol, görög és persze a római konyha.

M, mint mafia. Hát hogy is lehetne kihagyni? Biztos vagyok benne, hogy sokan, amikor meghallják a sziget nevét abban a másodpercben asszociálnak erre a szóra. És abban is biztos vagyok, hogy sokan még mindig tartanak egy kicsit tőle és kétszer meggondolják, hogy elinduljanak-e.

Csupán annyit tudok tanácsolni: induljanak. Nem bánják meg.

Igen persze. Él, létezik. Van. De az odaérkező turistát egy percre sem zavarja meg abban, hogy minden percét élvezze az ott töltött időnek.

N, mint normannok. Ez most meglepő igaz? Nekem is az volt. Pedig hosszú időn keresztül a sziget lakói voltak. Megteremtve csodás építményeket (többek között a Cefaluban található katedrális). Ám ami miatt mégis érdekes, hogy nemcsak építészeti, de biológiai lenyomatot is hagytak maguk után. Bármikor találkozhatunk Szicíliában vörös hajú, világos szemű emberekkel, akik nem egy fapados légitársasággal érkeztek mondjuk Cataniába és mondjuk Skóciából,  hanem ottani lakosok. A normannok leszármazottjai.

P, mint pitone. Ami kedves nápolyi ismerősöm szerint pidone. Palermói szerint (és fogadjuk el őt "espertónak" azaz szakértőnek ebben a témában) pedig pitone. Amikor az első szicíliai estet állítottuk össze, meglepődve tapasztaltam, hogy szintén szicíliai, ezúttal messinai  ismerősöm ezt az ételt javasolja a menü egyik fogásaként. Persze egyből a kígyó jutott az eszembe. De, mint rendes, már az unióban szocializálódott honpolgár szemem nem rebbent, hát ha ott kedvelik a kígyót, ám legyen. Eszünk kígyót.

Azóta kiderült (sokat viccelődtünk rajta), hogy ez egy rendkívül finom antipasto, azaz előétel. És még csak formájában sem hasonlít a kígyóra.

V, mint visszamenni. Egy napra, egy hétre, egy  hónapra. Örökre. Bármikor. Indulunk?

Vicsápi Éva